JOBBAN értsd!

https://www.youtube.com/watch?v=BoraDs89Q0g

Roppant kíváncsi vagyok, mi lesz ebből a kutyakomédiából, amit a "felelős" miniszterelnök ránk zúdított! Túl sok jóra nem számítok, hiszen távozik a főgonosz, és majd valaki más veszi át ezt a szerepet. Igaz, politikailag öngyilkosság lenne, de az nem vitatott, hogy busás kárpótlást kapna e cserébe! Ki lehet az új kormányfő? Mivel jelenpillanatban e feladat a politikai (ámok)futásának végét jelentené bármelyik MSZP-s képsviselőnek, úgy gondolom, hogy egy, már a nyugdíj szélén álló, többszörösen kipróbált elvtárs lehetne a megfelelő személy, aki eddig többször került a kondér közelébe, de egy igazán jóízűt még nem tudott zabálni: ilyen lehet Kiss Péter vagy Szekeres Imre, esetleg Veres János.

Vagy megtörténhet a nagy egymás nyakába borulás: MSzP-SzDSz-MDF koalíció, Bokros Lajos harcsabajuszú 1,5 éves országlásának lehetnek ezek a napok a bevezetői. (MDF és a mindenek elárulásáról szóló írás lejjebb)

Amire jelenpillanatban a legkevesebb esély van, az az új választások. A Fidesz erőtlen x+1. kísérletei nem vezetnek sehová - az Országgyűlés önfeloszlatásáról. Ugyanis a bejutási küszöb közelébe sem érő MDF és SzDSz, és a biztos vereségtől (jogosan) tartó MSzP nem fogja saját maga alatt vágni a fát. Inkább az országot vegetáltatják - vagy inkább kiéheztetetik- ameddig csak módjuk van rá.

Addig nem lesz itt nagy változás, ameddig 500.000 -1 000 000 ember az utcára nem megy országszerte. De erre a Fidesz nélkül nemigen van lehetőség, amíg Ő nem ad hívószót.

Összegezve a politikai kabaré (tragédia) folytatódik, és ez még csak nem is a tetőpontja a drámának. Nem is a bonyodalma. Hanem csak a bevezetése.

Lemondott Gyurcsány, de mi lesz utána? Semmi. Most majd jön egy Szili Katalin vagy Kiss Péter, akik egy fokkal népszerűbbek, mint Fletó, és felhasználják a több milliárdos IMF-hitelt néphülyítésre: lesz újra 17. havi nyugdíj, tripla családi pótlék, 100 lépés, hosszúlépés program, és majd megint rájuk fognak szavazni a tisztes honpolgárok 2010-ben. Előre menekülés tökéletes példája... gyomorforgató!

 Többszörösen megalázva, de emelt fővel énekelte Köztársasági Elnök Urunk a Himnuszt Erdélyben idén március 15-én. Megalázták külhonban és itthon is.

Mert nem elég, hogy a román hatóságok megtagadták repülőgépének leszállási engedélyét, majd kiszállították a határon kocsijából, és úgy bántak vele, mint egy bűnözővel (bár azóta kiderült, még örüljünk, hogy nem vitték el testüreg vizsgálatra, ki tudja, lehetséges, hogy titkos autonómia terveket csempészne Markó Béláéknak), az itthoni kormány bambán bámult az eseményekre.

Göncz Kinga velejéig emeszpés és liberális politikus. Ennek a kormánynak ugyanis nincs szüksége arra, hogy a minisztériumok vezetői szakemberek legyenek. Ezért lehetett Kinga asszony is pszicholgus létére a külügyi tárca vezetője. Annyi tartása sincs munkája elvégzéséhez, mint egy átlagos emeszpésnek vagy eszdéeszesnek. Tipikus baloldali européer, aki úgy vár jópontokat Brüsszeltől, hogy egy ilyen helyzetben, amikor egy elviekben szövetséges állam (ugyanis mind Magyarorság, mind Romána NATO és EU-tag) példatlan tiszteletlenséggel bánik a Magyar Köztársaság Elnökével, nem reagál sehogy, átnyújt egy baráti hangú jegyzéket Bukarestnek. Barát i hangút, mert nincs benne sem tiltakozás sem felelőségrevonás. Kinga kedves mindig így "reagál", ha támadnak. Legyen szó Slotáékról vagy Tadicról...

A jelenegi helyzetben, amikor idegen népek nacoinalistái uralkodnak Felvidék és Erdély felett (engedjék meg nekem ezt az anakronisztikus megfogalmazást, hiszen a helyzetben alig rózsásabb mint a 20-as, 30-as években) erőskezű külügyminiszterre és politikára lenne szükség. De erre mind Kinga asszony, mind az MSZP képtelen.

Ne feledjük el, hogy az Európai Unió elsősorban gazdasági közösség, így egy szalmaszálat nem fognak keresztbetenni a határon túli magyarságért, vagy a nemzetek kultúrájának megtartásáért. Ez minden népnek a maga feladata!

De meglepődni nem tudunk, hiszen Gyurcsányék már mindent eladtak, és évek óta a hazát árulják...

Történt ami történt szerencsétlen MDF-mal. Az ember már nemigen tudja követni, éppen milyen lehallgatási botrány miatt zárnak ki, és kit, miért támogatja elhívatott ellenzékiként a kormányt, ha "kőbe vésték, hogy nem segítik hatalomra sem Orbán Viktort, sem Gyurcsány Ferencet", miért ül át valaki a függetlenekhez, és miért csatlakozik hozzájuk ex-fideszes. Szóval az elmúlt három évben különösen állt a bál mindig az MDF Szilágyi Erzsébet fasori (pártszék)háza táján. Viszont ami az utóbbi időben történik, az már mindenképpen szót érdemel. Hogyan is indíthat egy "konzervatív" párt, egy neo(vad)liberális gazdasági szakembert (mellesleg ex-KISZ-est) az Európai Parlamenti választásokon? Hogyan történhet az meg, hogy az MDF, aki 1994-1998 között még valódi ellenzéki pártként folyamatosan támadta Bokros Lajos elképzeléseit, és most teljesen hasonulva vele, "zászlóshajónak" nevezi meg? Hogyan süllyedhetett idáig Dávid Ibolya, aki 1998-2006 között a Fidesz kitartottja volt, most pedig átverve 5%-nyi választópolgárt, az MSzP malmára hajtja a vizet?

A válasz nagyon egyszerű: az MDF mai vezetésében mindenki dekára meg van véve. Mindennek a hátterében Boross Péter egykori miniszterelnök és Dávid Ibolya áll. Boross Péter, aki haladva a csurkai úton, mindent beáldoz, hogy első ember maradhasson pártja élén, a politikai prostituált, a széltyúk szoknyája, Dávid Ibolya mögé bújva.

Azonban a mai politikai hozzáállás az, hogy megnevezhetné akár Kádár Jánost vagy Habsburg Ottót is miniszterelnöknek az MDF, a Parlament közelébe se jutnának 2%-os támogatottságukkal. Feléltek mindent, ami az antalli örökségből megmaradt. Pláne, hogy ez az örökség eléggé szegényke volt, a szép szavak szintjén sohasem muatott túl. Mára nem maradt semmi, mint Dávid Ibolya csapkodása, ami jobban emlékeztet egy fuldoklóra, mint megfontolt politikusra.

S ez a Bokros-mánia! Na de miért is? Egyszerű, Bokros Lajos, mint egykori liberális képviselő, még mindig tud szavazatokat szerezni, az SZDSZ mostani politikájától megcsömörlött, "szabadelvű" választópolgárok köréből. Máshonnét már úgysem tud a párt, hiszen a politikájukban csalódott konzervatívokat szívja magába a Fidesz. De azért nézzük is csak meg, kinek a "babája" épp Dávid Ibolya és az egész MDF: konstruktív bizalmatlansági indítványt nyújt be az Országgyűlésnek Gyurcsány Ferenc ellen, a leendő miniszterelnöknek pedig Bokrost nevezi meg. Az ország ekkor került volna csöbörből vödörbe, ezt nem támogathatta egyik paramenti párt sem, és ebből milyen hamis látazat született? Hogy kitartanak a gyurcsányi politika mellett. Köszönjük Ibolya, újabb pofánköpése a nemzetnek! 

A végén már csak egy kérdés maradt! Mit újat tett le az asztalra Bokros, amiért most hirtelen az MDF elővette? Miért lett ő újra valaki a politikában, amikor szerencsére 2002 óta nemigen találkoztunk a nevével? A válasz egyszerű: az elvtársak így üzentek. És jelenleg az elvtársak "futtatják" az MDF-et. Reméljük, már nem sokáig.

In memoriam Magyar Demokrata Fórum (1988-2002)

Az MDP - MSzMP - MSzP kontinuitása

" Nem sokkal később Kádár János államminiszter tett hitet a forradalom mellett, s bejelentette, hogy a kommunisták új pártjaként megalakult a Magyar Szocialista Munkáspárt, az MSzMP. " (Salamon Konrád: Történelem IV.)

"1989 októberében tartotta utolsó kongresszusát az MSzMP, amelyen feloszlatta önmagát, és új pártot alapított Magyar Szocialista Párt (MSzP) néven. A korábbi állampárt ingatlanjainak örököse, valamint jogutódja az MSzP lett." (Salamon Konrád: Történelem IV.)

A fenti két részlet a Nemzeti Alaptantervben elfogadott történelem tankönyvből származik. Magáért beszél, több kommentárt nem is érdemel, hogy miért lehet ugyanúgy lekommunistázni a mai szocikat, mint 1948-as, '56-os elődjeiket.

Hát igen. Elkezdődött egy újabb Olimpia. Egy újkori Olimpia, tegyük hozzá, amely alapjaiban véve sem tartja be azokat az írott és íratlan szabályokat, amiért az ókori görögök életre hívták. Ez egy összhellén kultúrális-,vallási- és szórakoztató "projekt" volt, ami egységet teremtett a millió városállamra oszlott nép között. Ilyenkor meghírdették a szent békét, tilos volt egymással háborúzniuk az országoknak. Volt olyan konkrét eset, amikor az ünnepi játékok előestéjén még a stadion mellől kardcsörgés és csatazaj hallatszott, másnap pedig az ellenfelek együtt nézték a versenyt.

Hogy miért is indultam ilyen messziről? Hogy megmutassam, milyennek kéne kinéznie egy Olimpiának a XXI. században. De naívitás lenne elvárni, hogy erre a közel három hétre a játékokon résztvevő országok letegyék a fegyvert. Ez az olimpia vérben úszik. Vérben, mert Tibetben alig fél éve verték le a függetlenség keserű vágyáért utcára vonultak tűntetéseit, felkelését. Vérben, mert Kína mind a mai napig nem tartja be a legalapvetőbb emberi jogokat. Divatos mostanában ezzel a kifejezéssel operálni, de az emberi jogokhoz tartozik az élethez való jog is. És egy olyan országban, ahol mind a mai napig él a "csengőfrász" valamilyen formája, nem lehet emberi jogokról beszélni. Ahol a bíróságon a gyanúsítottnak még mindig az ártatlanságát, és nem a vádnak a bűnösségét kell bizonyítani, ott nincs jogszerűseg. Kína mind a mai napig egy kommunista ország, ahol az egyéni szabadság nem létezik, a nemzeti érzelmet a párt iránti feltétlen szeretetté alacsonyították le. Nem lett se rosszabb, se jobb, mint 1989-1990 óta. Hogy bája miért is nőtt meg akkor a világ szemében? A válasz roppant egyszerű: 1.5 (lassan 2) milliárd lakója van, így a világ összes multijának óriási piacot és víg megélhetést biztosít.

Emiatt a "Nyugat" leállt parádézni egy olyan országgal, ahol az az ideológia éli világkorát, amely ellen évtizedeken keresztül vívott "szent háborút", de természetesen csak a szavak erejéig, ugyanis, amikor tenni kellett volna valamit, hallgatott, mint 1956-ban.

A haldokló Nyugat újra csendben maradt. Voltak francia ígérgetések, hogy "majd nem veszünk részt a díszünnepségen...". Dehogynem, részt vettek. És még Mao óriási képéhez is elvándoroltak. Mindezek alatt a kínai piac termeli a nyugat hasznát, tiporja az emberi jogokat, elnyomja Tibetet, kibékül Oroszországgal egy, a II. világháború óta tartó határvita kérdésében... Vagyis éli világát, és építi "imperialista" birodalmát. Ilyen ez a modern Kína, cseppet sem jobb, mint a régi. És ilyen ez a modern "Nyugat", cseppel sem gerincesebb, mint a régi: jajgató szerzetesek árnyékában, Vörös tűzijáték fényében vezetőik számolgatják, hány ezreléknyit nőtt ettől az országuk GDP-je, és személyes vagyonuk.

Nyugaton a helyzet változatlan

Hányszor hallottuk azt az elmúlt(?) rendszerben, hogy "népi demokrácia", "demokratikus köztársaság", "kommunista demokrácia", stb.? Megszámlálhatatlanszor. És az embernek lassan az lett az érzése, hogy ez a demokrácia nem is jelent semmit. Maga a szó nem jelent semmit. Üres jelző, amit oda lehet tenni, minden kifejezés elé, aminek a legkevesebb köze van a demokráciához, evvel próbálván bizonyítani, hogy akár a szocializmus is lehet demokratikus. Úgyszólván: elrabolták tőlünk ezt a kifejezést. Mintahogy elrabolták nemzetünket, folyóinkat, hegyeinket, síkjainkat, bányáinkat, és legjobbjainkat.  És a demokrácia szavunkat is. Ha meg lenne a többi, ha még mindig koronával esetleg pengővel fizethetnnék azért, hogy elvonatozzunk útlevél nélkül Kolozsvárra, vagy Fiumébe, esetleg csak legyintenénk egyet. De mivel nem maradt semmink, igenis ragaszkodunk ehhez a kifejezéshez. Ne állítsák dicstelen szavak elé: ne használják az őszirózsás "forradalomra", ne használják az 1945-1948 közötti időszakra, a Kádár-rendszer utolsó éveire, és még annyi minden másra! És most, hogy megtörtént a kabaréjelenet, ami történelem könyvekben rendszerváltásként szerepel, újabb szavainkat akarják ellopni az elvtársak, és teljesen kiüríteni: az alkotmány és a köztársaság kifejezésünket. Emlékszünk még, amikor a tévéostrom utáni napon  maga a nagy Hibbant Néró, Gyurcsány kiállt a kamerák elé, és azt nyilatkozta: "A III. Magyar Köztársaság legsötétebb éjszakáján vagyunk túl..."Kiállt, és nyilatkozott. És nem dőlt rá az épület. Mondott szépeket, hogyan kéne megvédei ezt a torz köztársaságot a szélsőségektől. Csak ahogy azt Morvai Krisztina is fogalmazta: Gyurcsány Ferenc nem tud megoldást találni a problémára, mivel Ő maga a probléma.  De kiállt, és szavalt, mert a vérében van a szereplés. És mi ökölbeszorított kézzel hallgattuk, vagy kapcsoltuk át a televíziót. Ez volt az utolsó támadás, amit a köztársaság szavunk még elbírt, ugyanis egyetlen "szerencsésebb történelmi fejlődésű országban" sem lehet megtenni, a nép részéről pedig eltűrni, hogy egykori véres rendszer vezetői belelüljenek ugyanazon nép immár "demokratikusan" választott új hatalmi szervébe, az új Magyar Köztársaság Országgyűlésébe. Ekkor kezdte köztársaság szavunk elveszíteni a jelentését, és indult meg a kiüresedés útján. Az alkotmány szavunk akkor érte a legnagyobb támadást, amikor kiderült: nincs meg a lehetőség, hogy a Parlament egy őszödi botrány után feloszlattassa magát, mert az öt százaléknyi többség meg tudja védeni. S a Köztársaság Elnök Ura is csak babusgatni tudja a szovjet-típusú sztálini alkotmány szószerinti másolatának javítgatását, ahelyett, hogy konkrét lépések történnének. Mert meg lehetne tenni. Mert az Alkotmány nem a Tízparancsolat. Nem a Himnusz, vagy a Miatyánk, amin nem lehet változtatni. Sőt! Változtatni is kell rajta, ugyanis a kor, már (remélhetőleg) elhaladt felette. S reméljük, ezt a nép is azon része is észreveszi mihamarább, aki eddig nem tett